2003. 12. 17.

Ugyan 2003-ban már nem jelenik meg több könyvünk, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenkednénk. Hogy még izgalmasabbá tegyük a tavaszi megjelenéseket, eddig két szerzővel sikerült megállapodnunk abban, hogy könyveikhez előszót írnak, kifejezetten a magyar olvasók számára.

Az egyik szerző Lawrence Block, aki ígéretet tett arra, hogy az új Matt Scudder regény megírása közben szakít egy kis időt arra, hogy papírra vesse a sorozat magyar kiadásának bevezetőjét.

Steven Saylor is előszóval készül a "Római vér" folytatásához, melyben Gordianus ismét nyomozni kényszerül. Terveink szerint a könyv megjelenése április/május. Ide kapcsolódik az a hír is, hogy Bálint csütörtökön, azaz 18-án, 18 órától a Radiocafé meghívott vendégeként beszélget majd a Római vérről, illetve Steven Saylorról.

Anita Blake rajongóknak:
Laurell K. Hamilton címet adott a készülő, tizenkettedik Anita Blake regényének: Incubus Dreams. Hmmmm. Sokat sejtető. Amerikában 2004 októberében jelenik meg. Előbb-utóbb csak utolérjük őket.

2003. 12. 16.

Újabb kritika a Palmer Eldritchről, és néhány szó magáról Philip K. Dickről az origón.
[origo]

2003. 12. 10.

Sokan érdeklődtetek a 2004-es tervezett megjelenések felől (amit nagyon köszönünk), úgyhogy most némileg kielégítjük a kíváncsiságotokat. Meg egy kicsit fokozzuk is.

Nézzük a könyveket!

Laurell K. Hamilton: A Kárhozottak Cirkusza (The Circus of the Damned) 2004. február 3-ra készüljetek keresztekkel, karókkal és ezüst pisztolygolyókkal, mert folytatódnak Anita Blake kalandjai. Anita megint a dolgok sűrűjében találja magát. Véres gyilkosságsorozat, egy új, nagyhatalmú vámpír, és természetesen Jean-Claude, akinek egyre nehezebb ellenállni. A jól ismert figurák mellett feltűnik a sorozat újabb állandó szereplője, Richard, aki egyelőre nagyon titkol valamit. De mint tudjuk, Anita mellett a titkoknak semmi esélyük.

Philip K. Dick: Kizökkent idő (Time out of Joint) 2004. február 24-én rádöbbenhettek, hogy melyik nagysikerű, Oscar-jelölt hollywoodi film lopta (na jó, vette kölcsön) az alapötletét Philip K. Dicktől. Kapaszkodjatok, mert különben Dick megint kirántja a lábatok alól a talajt. Szolipszizmusra hajlamosak különösen vigyázzanak magukra.

Lawrence Block: Az apák bűnei (The sins of the fathers) 2004. március 16-án elindítjuk a modern noir királyának legsötétebb krimisorozatát, főszerepben az utánozhatatlan Matt Scudderrel. A Scudder-regények számtalan rangos díjat söpörtek be, és ezek hozták meg a világhírt Block számára. "Az apák bűnei" már pontosan jelzi, hogy mire számíthattok a továbbiakban, de a sorozat egyik csúcsművére, az 1992-ben íródott, Edgar-díjas "A dance at the slaughterhouse"-ra (Tánc a vágóhídon) nem lehet eléggé felkészülni. A gyomorszájon vágás irodalmi megfelelője.

És hogy mi lesz még tavasszal?

Jön Iain M. Banks, és megmutatja, hogyan kell letehetetlen, agyas sci-fi kalandregény/thrillert írni. A maga teljesen őrült módján, persze. A regény nem a Kultúra univerzumában játszódik, de azt megígérhetjük, hogy eredeti ötletekben most sem lesz hiány.

Jön egy egyre népszerűbbé váló krimiíró egzotikus helyszíneken játszódó regénye remek figurákkal, jó sztorival és idéznivaló párbeszédekkel. Nagyon szeretjük.

Jön még a szerkesztőség kedvenc amerikai horrorszerzőjének magyarországi bemutatkozása is. Egy igazi, 500 oldalon keresztül magas fordulatszámon pörgő könyv, mellébeszélés nélkül.

Egyelőre ennyi, de folyamatosan szállítjuk majd az információkat.

2003. 12. 10.

Nagy nap ez a számunkra! Hosszú éveken át rajongtunk érte, szinte félistenként tiszteltük, aztán a Bérgyilkossal elkezdtük kiadni a könyveit. Most maga a nagymester, Lawrence Block írt nekünk e-mailt Bálint fórumos bejegyzésére válaszolva.
Büszkék vagyunk, na!

Íme a levél:

Val,
Just saw your post on the forum and am delighted the book's out in Hungarian. I'm sure I'll get copies soon via my agent.
My wife and I spent several wonderful days in Budapest a few years ago and hope to return before too long. I hope you do well with Hit Man and the Scudder series, and that one of these days we'll be seeing you in Budapest.
Lawrence Block
LB@lawrenceblock.com
www.lawrenceblock.com

2003. 12. 09.

Már csak egy-két nap türelmeteket kérjük, és pontosan ismertetjük a 2004-es év első negyedévének megjelenéseit. Egyeztetünk a lázasan dolgozó fordítókkal, a jogképviselőkkel, aztán jövünk. Figyeljétek a híreket!

2003. 12. 09.

Hozzáértő kritikus tollából jól megírt recenziót olvashattok a Palmer Eldritch három stigmájáról itt:
fantasya.hu

2003. 12. 05.

Bizonyára észrevettétek, hogy a honlapunk kibővült a "Partnereink" rovattal. Itt megtaláljátok azokat a könyvesboltokat, illetve bolthálózatokat, ahol biztosan ott vannak a könyveink a polcokon.
Ha bármelyik megvásárolt könyvünk nyomdailag hibásnak bizonyul (rossz sorrendben kötött oldalak, ilyesmi), akkor azt az itt említett két kiemelt könyvesboltban gond nélkül becserélhetitek. Természetesen rajtunk keresztül is, csak talán ez egyszerűbb.
Reméljük, ez minél kevesebb alkalommal fog előfordulni.
Partnereink

2003. 12. 05.

Interjút adtunk a Fantasyának, ezúton is köszönjük nekik a lehetőséget, és a remek kérdéseket. Nektek meg azt köszönjök, hogy elolvassátok.
fantasya.hu

2003. 11. 11.

Büszkeséggel telve foghatjuk végre kezünkbe a Római vér első magyar kiadását. (Reméljük, lesz még több is.) Ha egy igazán jó könyvet kerestek a hosszú téli estékre, a hét vége felé már megtalálhatjátok a könyvesboltokban.

2003. 11. 04.
Először is köszönet azért, hogy olyan sokan voltatok kíváncsiak az Átjáró Napon a Philip K. Dick előadásra. Reméljük, sikerült egy kicsit más megvilágításba helyezni, illetve kiteljesíteni a róla kialakult képet.

Hamarosan újabb izgalmas könyv kerül a boltokba, melyet a számtalan visszajelzésből ítélve szintén nagy várakozás előz meg. Steven Saylor Római vér című regényéről van szó, egy igazi, komoly történelmi krimiről, ami Rómában játszódik, időszámításunk előtt 80-ban, a véreskezű Sulla uralkodása idején. A megtörtént eseten alapuló történet főszereplője Gordianus a Nyomozó, aki Marcus Tullius Cicero megbízásából kezd nyomozásba, hogy megmentsenek egy apagyilkossággal vádolt férfit.
Egy kis érdekesség: A Római vér 1991-es, amerikai, keménykötésű első kiadása ma az egyik legkeresettebb könyvritkaságnak számít a modern krimik között. Ára meghaladja a 900 dollárt.

Steven Saylor weboldala

2003. 11. 04.
Na végre. Úgy látszik, lassan sikerül helyreraknunk a terjesztést, mivel nagyon összekuszálódtak a dolgok. Az Alexandra boltjaiban már minden kapható, ahogy a Líra és Lantnál és szinte mindenkinél. Hamarosan nyitunk egy új oldalt a lapon "Partnereink" címmel, ahol minden láncot, boltot és egyéb helyet összegyűjtünk, ahol meg lehet venni a könyveinket. Ezen kívül tárgyalásban állunk (egyelőre) két bolttal, akik kiemelt partnereink lesznek. Ha valamelyik könyvre szükségetek van, és a könyvesboltokban nem találjátok, dobjatok egy mailt, mi pedig postaköltség nélkül utánvéttel elküldjük. Fejlemények hamarosan.
2003. 10. 22.
Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája. A könyv elhagyta a nyomdát, úgyhogy most már biztosan hozzájuthattok október 27-től a könyvesboltokban. Vagy ha nem tudtok addig várni, akkor a MOM Parkban rendezett Átjáró Napon, október 25-én beszerezhetitek az ottani könyvesboltokban, csak akkor, csak nektek! Az Átjáró Napon egyébként mi magunk is ott leszünk, valamint egy igazi különlegességgel is megajándékozzuk az első 150 látogatót. Aki elég korán kel, az a jegy mellé megkapja "Az ember a Fellegvárban" tervezett folytatásának első két fejezetét is, melyből Philip K. Dick összesen ennyit írt meg, és soha nem fejezett be.
2003. 10. 20.
Mostantól teljes funkcionalitásában megtekinthető az oldal. Beleolvashattok a könyvekbe és üzenhettek is nekünk a vendégkönyvben!
2003. 10. 10.
Jó hír! Útjára indult a weblap.
2003. 10. 10.

A Philip K. Dick rajongók kezdhetik számolgatni a napokat. Ma végre nyomdába került a mester 1964-ben íródott regénye, a Palmer Eldritch három stigmája. Igazi, klasszikus science-fictionről van szó, mely ismét Dick kedvenc témáját, a valóság mibenlétét boncolgatja. Ezt a regényt nemcsak a kritikusok méltatták, hanem 1967-ben a Brit SF díjat is elnyerte. Lawrence Sutin (Dick életrajzírója) pedig a művek osztályzásakor összesen három regénynek ítéli oda a maximális 10 pontot. Ezek keletkezésük sorrendjében a következők: Palmer Eldritch három stigmája, UBIK, VALIS.
A könyvet úgy jelentetjük meg, hogy utószóként Dick saját jegyzeteit is tartalmazza a Palmer Eldritch eredetéről. Hogy ezek a vallomások segítenek összefüggésbe helyezni ezt a minden kétséget kizáróan zseniális regényt, vagy csak még hátborzongatóbbá teszik, azt döntsétek el ti magatok.

2003. 09. 30.
A két újonnan megjelent könyv a sci-fi.hu ajánlásával.
2003. 09. 20.
Már mindkét új könyvünk kapható a könyvesboltokban!!! Az egyik legnagyobb kortárs sci-fi szerző regénye végre magyar nyelven!
Iain M. Banks: A játékmester.
Anita Blake újra osztja a rosszfiúkat A Bűnös Vágyak folytatásában. Laurell K. Hamilton: A nevető holttest
2003. 07. 04.
Az ember a Fellegvárban - könyvkritika itt:
sci-fi.hu
2003. 06. 30.
Már a boltokban Philip K. Dick egyik legnagyszerűbb regénye, a Hugo-díj nyertes Az ember a Fellegvárban.
2003. 06. 23.
Megjelent a népszerű amerikai írónő, Laurell K. Hamilton Bűnös vágyak című regénye, főszerepben Anita Blake-kel.