| 2004. 12. 06. | |||||
Olvassatok kritikát A mandzsúriai jelöltről az ekulturá-n! |
|||||
|
|||||
| 2004. 11. 24. | |||||
Kritika Richard Condon zseniális krimijéről, A mandzsúriai jelöltről: Itt pedig a Véres Csontokról olvashattok: |
|||||
|
|||||
| 2004. 11. 05. | |||||
Itt olvashatjátok az ÉS hasábjain megjelent kritikát a VALISról: |
|||||
|
|||||
| 2004. 11. 05. | |||||
A múlt héten vendégünk volt Susanna Jones, angol írónő, aki abból az apropóból érkezett Budapestre, hogy "A csendmadár" című könyvét a 2004-ben az ELLE olvasói az Év Könyvévé választották . Szerda este érkezett, csütörtök este átvette a díjat, s pénteken már el is repült. Dedikálásra már nem jutott idő, de megbeszéltük, hogy a Water Lily jövő évi megjelenésére eljön megint, és akkor dedikálni is fog. Az ELLE decemberi számában (megjelenés november 20.) lesz vele egy hosszabb beszélgetés, a vele készült rádióinterjút pedig szeretnénk majd feltenni a honlapra is. Ms. Jones remekül érezte magát, tetszett neki a város és a díjátadó is, ami a maga nemében kiváló volt. Szóval aki eddig még nem olvasta őt, most tegye meg, mert nem szakmai zsüri választotta A csendmadarat az Év Könyvének, hanem az olvasók, s ezért úgy gondoljuk, ennél fontosabb díjat nem is lehet kapni. |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
A várakozásnak vége! Újra itt a vámpírvadász! Laurell K. Hamilton: Véres Csontok |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
Mielőtt a film (www.rottentomatoes.com/m/manchurian_candidate) a magyar mozikba kerülne, ti már olvashatjátok az alapjául szolgáló, 1959-ben íródott, és azóta igazi klasszikussá vált regényt agymosásról és politikai paranoiáról. Richard Condon: A mandzsúriai jelölt |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
Köszönjük nektek, hogy az SF-maestro nem éppen könnyű regénye ilyen szépen szerepel a bolthálózatok eladási listáin. Philip K. Dick: Valis |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
Külön Agave-oldalt nyitott a Fókusz Online. Itt összegyűjtve megtalálhatjátok minden eddig megjelent könyvünket. |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik velünk voltak az Írók Boltjában a Valis hivatalos bemutatóján. |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 23. | |||||
Könyvkritikák: Iain M. Banks: Sötét háttér előtt Donald James: Monstrum Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Philip K. Dick: UBIK Laurell K. Hamilton: Véres Csontok Rober R. McCammon: Csak az enyém |
|||||
|
|||||
| 2004. 10. 6. | |||||
"A VALÓSÁG AZ, AMI AKKOR SEM TŰNIK EL, HA MÁR NEM HISZÜNK BENNE." Szeretettel meghívunk mindenkit Philip K. Dick VALIS című regényének hivatalos
könyvbemutatójára. Helyszíne: A kötetet egy beszélgetés keretében bemutatja: |
|||||
|
|||||
| 2004. 08. 16. | |||||
A kiadó következő három könyvének várható megjelenési dátuma: Szeptember 23. Szeptember 30. Október 14. |
|||||
|
|||||
| 2004. 06. 25. | |||||
Néhány kritika a könyveinkről: Philip K. Dick: Ubik Steven Saylor: A végzet fegyvere Iain M. Banks: Sötét háttér előtt Donald James: Monstrum Lawrence Block: A pusztítás és teremtés ideje |
|||||
|
|||||
| 2004. 06. 25. | |||||
Az Agave Könyvek és a HC.gamer közös nyereményjátéka gémereknek és nem gémereknek. Most még a szokásosnál is érdemesebb körülnézni náluk, mert egyszerű kérdések megválaszolásával megnyerhetitek kiadónk könyveit. |
|||||
|
|||||
| 2004. 06. 04. | |||||
| Hála boneheaD áldásos tevékenységének, elindult Lawrence
Block magyar honlapja, tele hírekkel, információkkal, fotókkal. Minden krimikedvelő azonnal tegye
be a Kedvencek közé! http://block.atw.hu/ Köszönjük, boneheaD |
|||||
|
|||||
| 2004. 06. 03. | |||||
| Az [origo]-n mindent elolvashattok, amit Jake Needham A Nagy Mangó című könyvéről tudni érdemes. | |||||
|
|||||
| 2004. 06. 03. | |||||
| A WAN2 magazinban Lawrence Block interjút olvashattok, mert a Mester volt olyan kedves, és amerikai könyvbemutató turnéja során szakított időt a kérdéseink megválaszolására. | |||||
|
|||||
| 2004. 06. 03. | |||||
| Dacolva a természet erőivel megnyílt a Könyvhét, és az alább ismertetett térkép segítségével könnyedén megtalálhattok minket és a könyveinket. A mai nap során még esőkabát vagy ernyő javasolt. | |||||
|
|||||
| 2004. 05. 28. | |||||
| A mellékelt térképen megnézhetitek, hogy a Könyvhéten hol találhattok meg minket! | |||||
|
|||||
| 2004. 05. 25. | |||||
|
Múlt hét végén megjelent, így a héten már mindenhol meg kell, hogy találjátok
Rober R. McCammon thrillerét, a Csak az enyémet. Iain M. Banks: Sötét háttér előtt című regényéről pedig az ekultura-n olvashattok kritikát: |
|||||
|
|||||
| 2004. 04. 28. | |||||
|
A nagy tavaszi őrület közepette úgy gondoltuk, nem hagyhatjuk tovább
kétségek közt vergődni az olvasóinkat, hogy milyen könyveket vihetnek majd
magukkal a nyaralásra. A terveket aszerint állítottuk össze, hogy lehetőleg
mindenki találjon köztük kedvére valót. Akár többet is. Mert ha például minket
kérdeztek, hogy melyik a kedvencünk a mostani regények közül, akkor nagyon
nehezen tudnánk választani.
Gordianus második története, A végzet fegyvere már majdnem két hete a boltokban van, a következőre pedig őszig kell várniuk a Saylor-könyvek rajongóinak. Iain M. Banks őrült, de egyben felejthetetlen sci-fi kalandregénye, a Sötét háttér előtt hamarosan kigördül a nyomdából, és landol a könyvesboltokban. Matthew Scudder pokoljárása is folytatódik Lawrence Block: A pusztítás és teremtés ideje című könyvében. Még májusban olvashatjátok. Szintén májusban izgulhatjátok végig Robert R. McCammon: Csak
az enyém című regényét. A világhírű amerikai horrorszerző ezzel a Bram Stoker-díjas
könyvvel mutatkozik be Magyarországon, melyből információink szerint már
forgatókönyv is készült a Stephen King adaptációkkal elhíresült Frank Darabont
tollából. A Csak az enyém McCammon első olyan regénye, ahol szakított a
természetfeletti elemekkel, és Mary Terror, a hatvanas évek szélsőséges
radikalizmusában ragadt, őrült céljaiért mindenre képes nő személyében
hátborzongatóan emberi gonoszt teremtett. |
|||||
|
|||||
| 2004. 04. 28. | |||||
| A június harmadikával nyíló Ünnepi Könyvhéten pedig
nem kevesebb, mint négy vadonatúj könyvvel képviseltetjük magunkat. Nézzük!
Először is jó hír azoknak, akik bármennyire is szeretnék, nem tudják beszerezni a Galaktika Baráti Kör által még valamikor a huszadik században kiadott Philip K. Dick klasszikust, a Ubik-ot. Az újraszerkesztett SF-remekműhöz Pék Zoltán írt utószót. Megtisztelve érezzük magunkat, hogy mi adhatjuk ki az Ázsia legnépszerűbb írójaként aposztrofált, valójában amerikai, de Bangkokban élő Jake Needham könyvét. A Nagy Mangó című, nagyrészt Bangkokban játszódó, elképesztő humorral megírt krimije néhol Tarantinót, néhol Elmore Leonardot idézi, és nem véletlenül hódította meg az egész világot anélkül, hogy angol nyelvterületen kiadták volna. Természetesen a megfilmesítés jogai már Hollywoodban vannak, és James Gandolfini ki is nézte magát a lecsúszott San Franciscói ügyvéd, Eddie Dare szerepére. Ha van tökéletes választás, hát ő az. Igazi csemegének számít Donald James, angol író/történész lenyűgöző regénye, a Monstrum. Megjelenésekor kritikusai az év krimijének kiáltották ki, és a mára már klasszikusnak számító Gorkij Parkkal valamint A bárányok hallgatnak című alapvetéssel emlegették együtt. A történet helyszíne Moszkva, 2015-ben. Oroszország túl van egy polgárháborún, és megpróbál visszakapaszkodni a teljes káosz széléről. Konsztantyin Vadimot, a vidéki rendőrt a hatalom Moszkvába rendeli, hogy derítsen fényt a titokzatos és brutális sorozatgyilkos kilétére, akit a nép csak Monstrumként emleget. Susanna Jones fiatal angol írónő első könyve, A csendmadár bűnügyi regény és szépirodalmi mű egyszerre. A Tokióban játszódó történet főhőse egy gyilkossággal vádolt angol lány, aki a kihallgatást folytató rendőrök előtt hallgat, de a fejében megdöbbentő őszinteséggel pörgeti végig azt a kísérteties utat, ami végül idáig vezette. A 2001-ben megjelent regény elnyerte a neves CWA John Creasy Memorial Dagger-díjat, a CWA/Macallan Legjobb Első Regénynek járó díját, a Mail on Sunday/John Llewellyn Rhys-díját, és a Betty Trask-díjat. Ez lesz tehát a Könyvhéten, de még két megjelenésről kénytelenek vagyunk beszámolni. |
|||||
|
|||||
| 2004. 04. 28. | |||||
| A tervekhez képest némi csúszással, június második felében tér vissza Anita Blake. Laurell K. Hamilton: Telihold Kávézó. Újra jönnek a kedvenc vérszívóink és farkasembereink, hogy immár negyedszerre forgassák fel fenekestül a várost... és természetesen a környező temetőket. | |||||
|
|||||
| 2004. 04. 28. | |||||
| Július első felében, a filmváltozat DVD-megjelenésével egy időben adjuk ki Dennis Lehane többszörös díjnyertes, döbbenetes erejű regényét, A titokzatos folyót. Clint Eastwood filmjét hat Oscar-díjra jelölték, melyből kettőt meg is kapott, Sean Penn és Tim Robbins felejthetetlen alakításáért. | |||||
|
|||||
| 2004. 04. 14. | |||||
Tudjatok meg még többet Anita Blake világáról! A Fantasya interjút készített Laurell K. Hamiltonnal, melyet magyarul és angolul is olvashattok. |
|||||
|
|||||
| 2004. 04. 14. | |||||
Kritika A Kárhozottak Cirkuszáról a fantasya.hu-n. |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 18. | |||||
Most, hogy végre biztosnak tűnnek a következő megjelenések, gyorsan eleget teszünk a sorozatos kéréseknek, és ismertetjük a három könyvet, melyeket áprilisban, illetve május elején olvashattok. Steven Saylor:
A végzet fegyvere Iain M. Banks: Sötét háttér előtt Lawrence Block: A teremtés és pusztítás
ideje |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 18. | |||||
Philip K. Dickről ír a HVG. Bálint szakért. |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 18. | |||||
Könyvajánlók a www.ekultura.hu oldalain: |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 18. | |||||
Nyerjetek Kizökkent időt a scifi.hu-val közös játékban! |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 09. | |||||
A mai nappal még szorosabbra fűztük együttműködésünket a fókuszonline internetes könyváruházzal, így az egyszerűség jegyében mostantól a könyveink alatt szereplő közvetlen linkek segítségével rendelhetitek meg, amire szükségetek van. |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 09. | |||||
Igazi különlegesség Laurell K. Hamilton rajongóknak! |
|||||
|
|||||
| 2004. 03. 01. | |||||
Philip K. Dick klasszikus regénye, a Kizökkent
idő már előrendelhető a
Fókuszonline-on, illetve megvásárolható a március 6.-án megrendezésre kerülő III.
Átjáró Napon. |
|||||
|
|||||
| 2004. 02. 23. | |||||
Matthew Scudder bemutatkozik Magyarországon. Cikk
az [origo]-n Lawrence |
|||||
|
|||||
| 2004. 02. 17. | |||||
Most már semmi nem állíthatja meg Anita Blake-et.
A Kárhozottak Cirkusza útban van a könyvesboltok felé. |
|||||
|
|||||
| 2004. 02. 17. | |||||
Könyvkritikákat olvashattok a www.fantasya.hu oldalon: Laurell K. Hamilton: Bűnös Vágyak |
|||||
|
|||||
| 2004. 02. 03. | |||||
Elnézést kell kérnünk mindenkitől, aki azt remélte,
hogy a hétvégén már olvashatja Anita Blake legújabb kalandjait. És akkor hadd ejtsek szót még egy változásról az eredeti tervekhez képest. Az új Lawrence Block és Philip K. Dick regények megjelenési időpontja felcserélődik, vagyis Az apák bűnei február végén, a Kizökkent idő pedig március elején kerül a könyvesboltok polcaira. Még egyszer elnézést kérünk a késésért, reméljük, hogy ennek ellenére kitartotok Anita mellett. Halál a gonosz vámpírokra! Éljenek a plüsspingvinek! |
|||||
|
|||||
| 2004. 01. 21. | |||||
Jó hír mindazoknak, akik már nagyon várják Anitát: |
|||||
|
|||||
| 2004. 01. 21. | |||||
Könyvajánlókat találhattok a www.ekultura.hu oldalain: |
|||||
|
|||||