Helyre zökkent karrier?

A fordító utószava

"Kizökkent az idő; - ó kárhozat!", mondja Hamlet a darab elején, miután a szellem tudomására hozta apja halálának valódi (?) körülményeit. Ettől kezdve az ifjú dán herceg két világ közt vergődik: az egyik a felszín, ahol "az élet megy tovább", a "meghalt a király, éljen a király" elv uralkodik, a másik pedig a valódi, ármánnyal és árulással átszőtt valóság. A tragédia oka éppen ez a kettős-látás: noha a szellem a való világ szörnyűségeire éppen csak céloz, már ez a tudásszilánk is elég hozzá, hogy Hamlet lénye/élete/világa kettéhasadjon. Innét nincs visszaút, nincs helyes döntés, a kizökkent idő immár más nyomon halad; s még ha vissza is terelné a helyes kerékvágásba, ez a kitérő már akkor is örökre megbolygatta a kozmikus rendet...

Nem csak Ragle Gumm helyzete illeszkedik erre a mintára, de magáé Philip K. Dické is. Saját elmondása szerint a történet személyes élményen alapul. Amikor egyszer bement a fürdőszobába berkeleyi házában, a villanyzsinórért nyúlt, és miután egy ideig tapogatózott a sötétben, akkor ébredt rá, hogy ebben a fürdőben soha nem is volt zsinóros villany, mindig is kapcsolóval működött, ami ott volt az ajtó mellett a falon. Ismervén Dick hajlandóságát, hogy bizonyos eseteket teljesen másképp éljen meg, mint a körülötte tartózkodók, a sztorit, szemtanú híján, elfogadhatjuk vagy elvethetjük. Egy biztos: a "Kizökkent idő" lényegében véget vetett a sötétben tapogatózásnak, már ami írói útkeresését illeti, márpedig ez a tapogatózás, ez a furcsa kettős-látás jellemezte Dick életét az '50-es években - nem véletlen, hogy mindinkább ez lesz több jelentős mű központi motívuma (Palmer Eldritch három stigmája, Ubik, A halál útvesztője).

A helyzet ugyanis az volt, hogy Philip K. Dick mindenáron az olvasók és az irodalmárok által elismert ún. "mainstream" irodalomba szeretett volna betörni; valódi regényt írni valódi karakterekről valódi helyszíneken a valódi amerikai élet alapján. 1952-58 között nyolc ilyen regényt írt, melyek nagy része csak halála után jelent meg. Noha az ötvenes évek elején a sci-fi irodalom (főleg novellaszinten) igencsak fellendült, és Dick jó néhány novellát el is adott, sőt két novelláskötete is megjelent, minduntalan vissza-visszatért a "komoly" irodalomhoz. Komoly író szeretett volna lenni, márpedig akkoriban a sci-finek még kilátása sem volt arra, hogy valaha is komolyan vegyék.

Természetesen a visszautasításoknak anyagi vonzata is volt, pontosabban nem volt. Erre az időszakra esett második házassága, Kleóval, s családi tűzhely gyanánt béreltek egy házat Berkeleyben, egy igencsak szerény hajlékot, amely tulajdonképpen farmház volt annak idején, ennek megfelelően a fűtést a konyhai tűzhely szolgáltatta, a tető lyukas volt, s nyüzsögtek az egerek. Olyan szegények voltak, hogy még mozira sem volt pénzük, ha tehették, úgy lógtak be, gyakran pedig csak kutyaeledelre futotta.

Így aztán a pénzkeresés szó szerint elevenbe vágó kérdés lett, amit pedig csak a sci-fi tudott (úgy-ahogy) biztosítani. Ráadásul apránként, köszönhetően jobbára a rengeteg ekkor született novellának, Dick egyre jobb lett benne. A korai, kissé érdes regények után megszületett az "Eye in the Sky", amely írói szempontból sikeres darab, sorra érkeztek is a lelkes kritikák - igaz, pénz vajmi kevés, Dick hát ismét úgy döntött, vissza a komoly regényekhez.

Mint ebből is látható, Philip K. Dick, az író ekkoriban mintha két példányban létezett volna: egy ember, de két szellemkép. Azonban ha lassan is, de egyértelműen kiélesedett az egyik kép. Csalódások tömkelege, valamint baráti-szerkesztői segítség és bíztatás kellett hozzá, hogy Dick elfogadja a tényt: az őt foglalkoztató kérdések megfogalmazásának tökéletes formája éppen hogy a science-fiction.

Miután pedig a következő mainstream regényét ismét elutasították, Dick újra csak visszatért a sci-fihez, és 1958-ban megírta a "Kizökkent idő"-t, ám sajnos üzletileg ez sem hozott sikert; noha ez lett Dick első keményfedeles könyve (vagyis az első lépés a komolyan vétel felé), gyatrán fogyott. Ez a regény veti fel először izgalmasan és írói szempontból sikeres megoldással a valóság/látszat problémát; mivel az akkori kortárs Amerikában játszódik. Dick tökéletesen valósághű világot mutat be, felhasználva mainstream regényírói tapasztalatait, ugyanakkor felbukkan a jövő is. Mit felbukkan: átszüremlik a réseken, beszivárog a hasadékokon. Tehát megszületik a Nagy Téma: a valóság valahol ereszt, és nem tudni, hol, hogyan és miért.

Ragle Gummhoz hasonlóan akkoriban Dick is egy látszat világ látszat nyugalmában élt, s a "kizökkent idő" metafora alkalmazható saját életére; nagyon is jól érezte, hogy az '50-es évek Kaliforniájának nyugalma csak látszólagos, hogy ez az eszképista, tunya, fogyasztói társadalom valójában csak álca, hogy a felszín alatt fenyegető erők feszülnek. Tagadhatatlan tény, hogy az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság igenis szemmel tartotta az intellektuális életet, a tudós- és művésztársadalmat, mely utóbbi igencsak képviseltette magát a kaliforniai Berkeleyben. Sőt mi több, FBI-ügynökök több ízben is felkeresték Dick és Kleo házát, bizonyos információk fejében bizonyos juttatásokat kínálva; ezzel is táptalajt adva Dick később kiteljesedő üldözési mániájának.

A furcsa kettősség tehát a karrier szintjén is manifesztálódott: a valóság ötvözése a fantasztikummal, a kortárs regény keresztezése a sci-fivel. Az eredmény pedig egy különös, mutáns fikció, amely sokszor csak azért sorolható a sci-fi címkéje alá, mert az ilyen elemekből picivel több található benne, mint másokból, valamint azért, mert valamilyen irányból csak meg kell közelíteni a dolgot, és ez a közönség nyitottabbnak bizonyult Dick nehezen kategorizálható ötletei iránt. Mindazonáltal az írói kettős-látás tulajdonképpen végigkísérte Dick egész pályáját; noha a "Kizökkent idő"-vel rátalált a hangra és a témára, a siker elmaradt, újra visszakényszerült a taposómalomba: minél többet írni, szó szerint a napi betevőért. És talán épp ez a bizarr ön-(nem)-azonosság, ez az egymásnak feszülő két szellemkép teszi Dick írásait egyedivé, talán ennek a feloldhatatlan ellentétnek köszönhető az érzés, melyet a klasszikusok úgy fogalmaztak meg: "Több dolgok vannak földön és égen..."

Pék Zoltán

Vissza »