John Scalzi: Vének háborúja

John Scalzi: Vének háborújaJohn Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről.

Science fiction

C. J. Sansom: A bosszú nyilai

C. J. Sansom: A bosszú nyilai1545 nyarán járunk, VIII. Henrik félresikerült franciaországi hadjárata után Anglia a franciák inváziójának visszaverésére készül. Az angol hadihajók Portsmouth kikötőjében gyülekeznek, hogy szembeszálljanak az ellenség közeledő flottájával, és megakadályozzák a partraszállást.

Történelmi krimi

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkasJake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Ez az állandó szexnek és edzésnek köszönhető – no meg az állati fehérjékből álló étrendnek. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány.

Fantasy

Richelle Mead: A szukkubusz dala

Előkészületben – Richelle Mead: A szukkubusz dala – Megjelenés: 2012.03.29Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz.

Fantasy

Patricia Briggs: A vér kötelez

Patricia Briggs: A vér kötelezA vagány vér-prérifarkas és autószerelő Mercy Thompson ezúttal egy vérfürdő kellős közepén találja magát – ahonnan csak egy kiút van…

Fantasy

Régebbiek »