Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség
Főoldal > Blog > Második féléves terveink

Második féléves terveink

2020-06-11

Újra kinyitottak a könyvesboltok, és közel három hónap után helyreállni látszik a rend. Bár a felhőtlen optimizusra még nincs okunk, de szerencsére egyre több bíztató jel érkezik mind a piacról (például lehet, hogy lesz szeptemberben Könyvhét!), mind tőletek, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy megosszuk a második féléves terveinket. Viszont, nagyon fontos: az alább olvasható ütemezés a legjobb forgatókönyv esetére érvényes, tehát, ha nem lesz újabb járványhullám, és az ezzel járó boltbezárások, valamint a komolyabb szigorításokkal járó veszélyhelyzet elrendelése. A változtatás jogát ezért fenntartjuk, de bízunk benne, hogy nem lesz rá szükség.

Korábban írtuk már, hogy a nyár a következőképp alakul:

Philip K. Dick: Űrlottó (július 14.)
Caleb Carr: A sötétség angyala (július 23.)
Matt Ruff: Lovecraft földjén (augusztus 6.)
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák | Teljes változat (augusztus 18.)

Szeptember

A szeptember 17-i világpremierre igyekszünk kiadni Susanna Clarke új regényét, a Piranesit. Ezt a vállalásunkat már tavaly megígértük nektek, ezért nem szeretnénk eltérni tőle, pláne, hogy tényleg az ősz legjobban várt könyvmegjelenéséről van szó, amire a rajongók több mint 15 éve áhítoznak. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a kötet mindenkit meg fog lepni, semmi ehhez foghatót nem találni mostanság a felhozatalban. Régen úgy jellemeztük, hogy ez egy igazi labirintusregény, aminek a főszereplője egy idegen világ titkait kutatja, és olyan információk birtokába jut, ami mindent megváltoztat. A Piranesi egy gótikus Mátrix, egy misztikumba csomagolt kutatás az ismeretlenben, ami egyszerre tekint ki a sci-fi, fantasy és weird műfajok felé, atmoszférájában és hangulatában pedig olyan klasszikus szerzőket idéz meg, mint Christopher Priest, Margaret Atwood és China Miéville.

E mellett, vagy a szeptemberben megtartandó Könyvhétre (amennyiben tényleg lesz), vagy szépen elosztva a hónapban érkezhetnek még az alábbi címek: tudjuk, hogy rengetegen várjátok az Aranybirodalmat S. A. Chakrabortytól, ezért azon vagyunk, hogy elkészüljünk vele időre. Tisztában vagyunk vele, hogy óriási a várakozás, az előzetes vélemények alapján azonban ki merjük jelenteni, hogy a rajongók megkapják azt az eposzi lezárást, amit előrevetít a történet. Szintén megjelenhet Nathan Ballingrud kultikus, díjnyertes horror-novelláskötete, a Szörnyvidék, ami underground körökben az utóbbi évek nagy szenzációja volt, és a Hulu állítólag már az utómunkálatait végzi az adaptációnak. Érkezni fog a Könyvfesztiválról eltolt új Graham Moore-regény, a Bűnösök, aminek a politikai aktualitása sajnos csak nőtt az elmúlt hetekben. S végül, de nem utolsósorban: hozzuk Samantha Downing új thrillerét, az Ő kezdtét. Downingnak tavaly mind kritikában, mind rajongói részről óriási belépője volt az Elbűvölő feleségemmel, mi pedig úgy gondoljuk, hogy az Ő kezdte még jobb eggyel. A könyvben fantasztikus, összetett rétegek találhatóak, melyek nem csak napjaink Amerikáját ábrázolják rendkívül hitelesen, de az emberi természetről is élénk, valósághű képet adnak.

Október

Októberben igyekszünk pótolni további elmaradásainkat. Jön majd Philip K. Dicktől a Palmer Eldritch három stigmájának a felújított kiadása, valamint ekkor jelenhet meg Giancarlo de Cataldo és Carlo Bonini megkerülhetetlenné vált maffiás thrillere, a Suburra, ami Olaszországban hatalmas bestseller volt, és a Netflix több sikeres évadot is készített belőle. Szintén ebben a hónapban tervezzük kiadni William Gibson új regényét, a Mozgásteret: ezt a tudományos-fantasztikus krimit napjaink eseményei ihlették, de mégis egy alternatív világban játszódik, ahol például nem Trump nyert az elnökválasztáson és nem történt meg a Brexit. Ennek ellenére az emberiség problémái – klímaváltozás, gazdasági kihívások, járványok – igenis valósak maradtak, és Gibson olyan jövőt tár elénk, aminek a megalkotására csak ő képes. Mellé érkezhet új borítós kiadásban A periféria is, ami nem direkt előzménye az új regénynek, de érdemes lehet elolvasni előtte azoknak, akiknek eddig kimaradt, mert részben azonos világban játszódik.

November

Karácsonyra igazi nagyágyúkat tartogatunk, szóval különösen izgulunk, hogy mi lesz ősszel. :) Egyfelől, rengetegen kérdezitek, hogy mikor jön Erin Morgensterntől az Éjszakai cirkusz; erre az a válaszunk, hogy novemberben, felújított kiadásban. Másfelől szintén ekkor, de lehet, hogy akár már valamivel hamarabb ismét bekerül a boltokba a Csillagtalan Tenger. Ennél a könyvnél sajnos az történt, hogy pont a járványra jelent meg, ezért úgy döntöttünk, hogy limitált mennyiségben elérhetővé tettük, hogy a kereskedők ki tudják szolgálni az előrendeléseiket, viszont érdemben azóta nem szerezhető be. Ősszel újra kapható lesz, és mindenkinek javasoljuk, hogy tegyen próbát vele, mert Neil Gaiman nyomdokaiba lépett a szerző.

Jön a Királyok Veszte folytatása is Jenn Lyonstől, a Minden Dolgok Neve. Őszintén meglepett minket az első könyv hatalmas sikere: minden várakozásunkat felülmúlta, és a kritikai fogadtatása is jól sikerült, ezért bízunk benne, hogy ezt is nagyon sokan várjátok. Megint egy szép, nagy könyvről van szó, közel 800 oldalas. Ugyancsak hosszú időre be lehet kuckózni majd a hideg napokra J.D. Barker új regényével, ami egy természetfeletti thriller, a szerző saját elmondása szerint Stephen King előtt is szeretne tisztelegni vele, és van egy nagyon minimális 1980-as évek popkulturális/Stranger Thingses áthallása is. Egyelőre még gondolkodunk, hogy a She Has A Broken Thing Where Her Heart Should Be eredeti címet hogyan magyarítsuk, szeptemberig kitaláljuk. Ugyanígy nincs még címe, de karácsonyra szeretnénk kiadni az új Ken Liu novelláskötetet, ami A papírsereglet és más történetek rajongóinak alighanem kihagyhatatlan vétel lesz.

2021

Biztosan látjátok, hogy sok, hagyományosan nyáron-ősszel érkező szerzőnk nincs ezúttal a terveink közt. Továbbra is hangsúlyozzuk, hogy sajnos ez az év így alakult, rettentően felborult mindannyiunk élete, viszont szó sincs arról, hogy lemondtunk volna róluk. Szóval, a jövő év legelején lehet számítani a következő Marko Kloos-regényre, dolgozunk az új Christopher Moore-on, és természetesen érkeznek majd a már korábban bejelentett szerzők művei is (pl. Octavia E. Butler, Joe Hart, Alix E. Harrow, Kim Stanley Robinson, Blake Crouch, Brandon Hackett, Baráth Katalin, Georges Simenon, Laurell K. Hamilton stb.). Ahogy minden más piaci szereplő, úgy mi is abban bízunk most, hogy ősszel képesek leszünk rendezni a sorainkat, és a jövő év ismét tervezhetően, komolyabb zavarok nélkül alakul majd.

A következő hetekben, hónapokban pedig jönnek a borítóleleplezések, és igyekszünk minden könyvünket részletesen bemutatni.

Velkei Zoltán / Agave Könyvek

További cikkek

2020: Betekintés

Mindig ezeket az év végi teaser bejegyzéseket a legjobb írni. Elvégre, mikor máskor lehet még ennyi új információt megosztani veletek, mint most? Csapjunk is bele, értékeljük az évet, aztán lássuk mit hoz 2020 első pár hónapja! :)

Tovább
2019: Betekintés

Újabb évet zárunk, ám a pihenés előtt jöjjön némi betekintés 2019-be! Sok könyvön dolgozunk már, így emiatt az első félévünkből elég sok címet le tudunk leplezni most.

Tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem