Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Ben H. Winters

Ben H. Winters

Ben H. Winters Maryland külvárosában nőtt fel, és a Washington Egyetemet végezte el St. Louis-ban. Az írás előtt tanítással, újságírással és színdarabok írásával foglalkozott. 2009-ben jelent meg az első regénye, melyet azóta számos további követett. Az áttörést Az utolsó nyomozó-trilógia hozta meg neki, amiben egy nyomozó a közelgő világvége előtt old meg rejtélyes gyilkosságokat, és keresi közben az emberiség legfontosabb kérdéseire a választ. Egyedi stílusa, hangvétele és megoldásai miatt a Gyilkosság világvége előtt című első részt 2012-ben Edgar-díjjal tüntették ki, a Végső ígéretek című folytatása pedig egy évvel később Philip K. Dick-díjat nyert.

A trilógia után Winters következő regénye Földalatti Légitársaság címmel jelent meg 2016-ban, amiben súlyos kérdéseket feszeget egy olyan napjainkban játszódó Amerikában, ahol a rabszolgatartás négy államban még mindig legális. A kötet óriási kritikai sikert aratott, heves vitákat generált, és több hétig fent volt a New York Times bestseller listáján. Winters jelenleg Indianapolisban él feleségével és három gyerekükkel.

Szűrő
25%

Földalatti Légitársaság

Ben H. Winters

Egy Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban – a Kemény Négyekben – mindmáig legális.

 

Victor régóta érzi, hogy helytelen, amit tesz, és valami...


3480 Ft
2610 Ft Kosárba
25%

Az igazság határán

Ben H. Winters

Hogyan töltenéd el az utolsó napjaidat a Földön?

Már csak tizennégy nap van hátra a Maia nevű aszteroida becsapódásáig. Amerika ‒ és a világ ‒ egészén végérvényesen eluralkodott a káosz. Az emberek bunkerekben, magukra hagyott áruházakban és átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, a pénz mit sem ér, a víz és az ennivaló azonban felbecsülhetetlen értékű. A Föld minden szegletében...


3280 Ft
2460 Ft Kosárba
35%

Az utolsó nyomozó-trilógia - csomag

Ben H. Winters

A csomag az alábbi köteteket tartalmazza:

Gyilkosság világvége előtt

Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk?

Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hón...


9540 Ft
6201 Ft Kosárba
25%

Végső ígéretek

Ben H. Winters

„Hosszú ideje az egyik legjobb krimi, amit olvastam.”

Nancy Pearl, NPR


„Winters ügyes mesélő, könnyedén jut el az ígéretes kezdésből egy izgalmas, megrázkódtató befejezésig.”

Los Angeles Review of Books


...


3280 Ft
2460 Ft Kosárba
25%

Gyilkosság világvége előtt

A bűnök még az apokalipszis árnyékában sem maradhatnak megtorlás nélkül

Ben H. Winters

Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk?

Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az ...


2980 Ft
2235 Ft Kosárba
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem