Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség
Főoldal > Könyveink > Brian Williams

Brian Williams

Brian Williams

Roderick Gordon és Brian Williams a londoni University College-ban lettek jóbarátok, de aztán az élet végül külön utakra vezette őket: Roderick a vállalati pénzügyek világában dolgozott, Brian pedig filmezett, festett és írt.

Két évtizednek kellett eltelnie, hogy ismét találkozzanak. Egy beszélgetés alkalmával felelevenítették közös szenvedé-lyüket, a régészkedést. A szavakat tett követte: Roderick felmondott a munkahelyén, és Briannel közösen megírták Az alagutak rejtélyét, majd saját kiadásban megjelentették. A könyvre aztán az a Barry Cunningham csapott le, aki a kilencvenes években J. K. Rowlingot is felfedezte és leszer-ződtette. A sorozat jelenleg hat résznél tart – a legu-tóbbi, Terminal című kötet 2013-ban jelent meg Angliában –, és már készül belőle a film is, amit Mikael Håfström rendez, és várhatóan 2014-ben mutatják be.

Szűrő
25%

Vissza a felszínre

Roderick Gordon Brian Williams

A Belső Földben, a Föld legeslegbelsejében idilli világ várja Willt, Elliottot és dr. Burrowst: régen kihalt állatfajok, zöld fényben vibráló növényvilág, egy örökké ragyogó nap és egy ősi nép titokzatos piramisai. Miután a kis csapat megszerezte a Domínium vírust a Rebecca ikrektől, abban a hitben ringatják magukat, hogy sikerült végleg elhárítani az emberiséget fenyegető veszélyt. Fogalmuk sincs...

3480 Ft
2610 Ft Kosárba
25%

Zuhanás a mélybe

Alagutak-sorozat 3.

Roderick Gordon Brian Williams

A brit szerzőpáros letehetetlenül izgalmas könyvsorozatának legújabb része végre Magyarországra is megérkezett! Amikor az előző kötet, a Földmély titka végén Will, Chester és Elliott egy gigantikus földalatti kráterbe, a Kútba zuhant, még egyikük sem tudhatta, hogy zuhanásuk végén egy ismeretlen, az eddig látottakat is felülmúló világ tárul fel majd előttük. Új barátok, régi ellenségek, elkép...

3280 Ft
2460 Ft Készletfigyelés
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem