Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség
Főoldal > Könyveink > Philip K. Dick

Philip K. Dick

Philip K. Dick

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban. A modern science fiction történetének egyik legmeghatározóbb alakja hatalmas életművet hagyott maga után, amikor 1982-ben elhunyt. A könyvei számos elismerésben részesültek. 1963-ban Az ember a fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismeréseként számon tartott Hugo-díjat. Két alkalommal ítélték neki a neves Brit SF-díjat: 1967-ben a Palmer Eldritch három stigmája és 1979-ben a Kamera által homályosan című regényért. 1975-ben pedig a Csordulj könnyem, mondta a rendőr kapta meg a tekintélyes John W. Campbell emlékdíjat.

Dick számos nagy sikerű film alapjául szolgáló novella és regény szerzője. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művéből forgatta Ridley Scott a Szárnyas fejvadászt. A We Can Remember it for You Wholesale szolgált alapul Paul Verhoeven Az emlékmásának, Steven Spielberg pedig a Minority Reportból készítette a Különvéleményt. John Woo rendezte A felejtés bérét; 2006-ban a Kamera által homályosant Richard Linklater vitte vászonra, 2007-ben pedig Lee Tamahori a Nextet.

John Alan Simon kisebb költségvetésből dolgozott a Szabad Albemuth Rádión, amelyben többek közt Alanis Morissette is szerepel, miközben George Nolfi a Helyreigazító Csoport című novella alapján forgatta a Sorsügynökséget; 2012-ben bemutatták Az emlékmás új változatát, 2015-ben pedig az Amazon elkészítette Az ember a fellegvárbanból a saját sorozatát, és óriási sikert arattak. Jelenleg is több Dick-mű megfilmesítését tervezik: Ridley Scott egy ideje dolgozik már a Szárnyas fejvadász folytatásán, és várhatóan az Ubik is megfilmesítésre kerül, a rendező Michel Gondry lesz.

Szűrő
25%

Visszafelé világ

Philip K. Dick

A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. Így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltűné...

2580 Ft
1935 Ft Készletfigyelés
25%

Istenek inváziója

Philip K. Dick

A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul.
Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne. Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolá...

2480 Ft
1860 Ft Készletfigyelés
25%

Várjuk a tavalyi évet

Philip K. Dick

Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen.
A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón....

2480 Ft
1860 Ft Készletfigyelés
25%

Palmer Eldritch három stigmája

Philip K. Dick

„AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy P...

2880 Ft
2160 Ft Kosárba
25%

Időugrás a marson

Philip K. Dick

A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékos gyerekek számára létesített táborban éli mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képe...

2280 Ft
1710 Ft Készletfigyelés
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem